Csaroda - látnivalók

Csaroda és környéke a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet szívében fekszik. A község határában két olyan különleges természeti kincs található, mint a Nyíres-tó és a Báb tava, melyek nem csak Magyarországon, de határainkon kívül is ismertek. Hasonló tájkép csak a Kárpátok hegyei között kialakult tőzegmoha lápokon fogad bennünket.

A két láp őstörténete a jégkorszakba nyúlik vissza, a létrejöttük a mozgó jégtakaró okozta klímaváltozásoknak köszönhető.

A jégkorszak elmúltával a hidegkedvelő élővilág, növények, állatok északabbra húzódtak, helyüket újra elfoglalták melegebb klímát kedvelő élőlények. A két lápon viszont a sajátos, hűvös mikroklíma kialakulása miatt nagyon sok magashegységi növény, állat maradt itt reliktumként.

Báb tava

A Csaroda, Gelénes és Daróc falvak által közbezárt térségben, a Kisasszony-erdő északi csücskéhez simul hozzá egy elhagyott meder kanyarulat, és itt található a Báb tava.

A Nyíres-tó

Az előzőhöz sokban hasonló láp attól délre mintegy 1300 m távolságra található, ugyancsak a Kisasszony-erdőben. Tőzegmohalápja azonban jelentősen nagyobb.

A lápok élete többször veszélybe került. Túl száraz esztendőkben a tőzegmohagyep felső rétege kiszárad, elpusztul, elkorhad s bomlása során tápanyagok keletkeznek, s a lápfelület kedvezőbbé válik fák növekedése számára. Ilyenkor – mint ez mind a Nyíres-tón, mind a Báb taván bekövetkezett – megindul a lápterületek beerdősödése, ami végső fokon ez értékes maradványterületek pusztulásához vezethet. A természetvédelmi szerveknek azonban mesterséges vízszintszabályozás segítségével sikerült megoldania a helyzetet, így 1986 óta nem volt különösebb probléma a két láptó vízellátásában.

Az egykori ősi növényvilágból viszonylag sokat megőrzött a táj. Uralkodó fája a kocsányos tölgy, kísérő a mezei juhar, mezei szil, a magaskőris lapályi változata, helyenként – főleg az ártereken – gyakori a szürke nyár.

A gyepszintben él a hamvas szeder, a tavaszi tőzike, árvacsalán, acsalapu, helyenként az őszi kikerics, tavaszi csillagvirág, hóvirág, ritkábban előfordul a kotuliliom és a szellőrózsa is.

A beregi ősi táj a vízivilágra jellemző állatvilágot alakított ki. Evlija Cselebi is megemlíti, hogy „a táj gazdag halban, vadban”. Feljegyzések tanúsága szerint V. István és kísérete „Beregbe és Ugocsába gyakran ellátogatott, melynek rengeteg erdeiben akkor még bölények tanyáztak”. Szirmay műveiben olvashatjuk, hogy az erdők „szarvasokat, őzeket, rókákat, farkasokat, borzokat, siketfajdokat, császár- és fogolymadarakat nevelnek”.

Kifejezetten a lápok, mocsarak halai voltak a csíkfélék, külön foglalkozást is jelentett a csíkászat. A Csaroda környéki vizekben ma is megtalálható a vágócsík, réticsík, de a kövicsík is. Mindhárom csíkfaj a védett halakhoz tartozik. A védett halakon kívülazonban van még a beregi vizekben sok halfaj, melyeket lehet halászni. Egy-egy nagyra nőtt harcsa kifogása napjainkban is hosszú ideig beszédtéma a horgászok között. Bár a harcsafogás ősi módszerét, a „kutyogtatást” egyre kevesebben űzik.

A vidék állatvilágával kapcsolatban is meg kell említeni a mocsaras, lápos táj fennmaradt helyneveit, amelyek a letűnt vízivilágra utalnak. Még ma is sok helyen használatosak pl. a Darukiáltó, Darvas-erdő stb. féle nevek. Eltűnt viszont a vidékről a réti sas, parlagi sas, elhagyták a területet azok a legendás vízimadarak, melyek a letűnt vízivilághoz kötődtek, pl. a kócsagfélék és a darvak. A leszűkült élettér csak vonulásuk idején nyújt rövid pihenési lehetőséget a vízimadaraknak.

Éger erdő a Báb taván.

Gyakran előfordul viszont a tiszai ártéri erdőkben, de a beregi erdőkben is fel-feltűnik az esti szürkületben a lappantyú, amely mozgásával kiváltotta a beregi emberek érdeklődését: hol feltűnik, hol eltűnik, ezért „tündelevénynek” nevezik.

Az ártéri erdőkre jellemzően megtalálhatóak a béka- és gőtefélék, valamint a Bockerek-erdőben a szalamandrára is bukkanhatunk. Nyári estéken pedig a mocsári teknősök messze hangzó hangja válik ki a békák brekegéséből. A gyíkok közül a gyérülő számú fürge gyík mellett két másik igen nevezetes faj él ezen a vidéken. Az egyik a hegyi vagy elevenszülő gyík, mely közismerten a lápvidékek jellemző élőlénye, s a község címerében is megjelenik. Az eredetileg hűvös hegyvidéki klíma nem kedvezett a tojások kikelésének, így a törzsfejlődés során kialakult az, hogy mire a tojás a petevezetékeket végigjárja, már ki is fejlődik benne az embrió az anya szervezetén belül, és így elevenen születik. A másik nevezetes hüllő a magyar gyík. A szemhéjai összenőttek, így az állat a szemét nem tudja bezárni. A kígyók képviselője a keresztes vipera – hazánk egyetlen mérges kígyója – a Beregben jelenleg három helyen található meg: a lónyai erdőben, a bockereki és a tarpai erdőben. A bockereki-erdőben a keresztes viperának a mocsaras-lápos vidékekre jellemző fekete változata is.

Irodalmi utalások említik Beregben a bölény és a farkas előfordulását. Ma a kultúrtáj nem biztosít számukra megfelelő környezetet és megélhetést. Ennek ellenére a farkas többször megjelent Beregben. Titkosan érkezett az ártéri erdők leple alatt a Kárpátokból. Nem sokáig maradhatott titokban érkezése, mert a táj vadállományában tett pusztítását a vadőrök hamar felfedezték. A kirándulás vége mindig a farkas vesztét okozta. Az elmúlt fél évszázadban három farkas is puskavégre került. A védett ragadozók közül Beregben előfordul a nyuszt, a menyét és a nyest is.

A vidék természeti értékeinek védelme érdekében 1982-ben jött létre a Szatmár-Beregi-síkságon megyénk első tájvédelmi körzete. A Beregi sík területéből a legértékesebb és a legszebb területek beletartoznak ma a tájvédelmi körzetbe, így pl. a lónyai erdő, bockereki erdő, Nyíres-tó és Báb tava környéke, a tarpai erdő, beregszászi erdő, a tiszai ártér, valamint a feltöretlen ősgyepek és legelők.

Csaroda a mosolygó szentek temploma

A falu szélén - ahol néhány régi parasztház áll takarosan felújítva - kis ligeterdő ölelésében leljük meg a több mint 700 éve épített és festett beregi templomok legpompásabbikát.

Csaroda Árpád kori temploma most sem nagyobb, mint amekkora építésekor volt. A térségben lévő templomokkal ellentétben szokatlan, hogy már a 13. században karcsú, tűhegyes, fazsindellyel fedett toronnyal építették, amelyből vigyázhatták a vidéket.

A templomot mindig nyitva találjuk. Belépve a templomba, festett szentek sorát találhatjuk a hajó északi falán. A teljes alakban ábrázolt és szinte teljes épségükben helyreállított freskók alakjai olyan nyugalmat sugároznak, ajkukon piciny mosollyal, hogy az harmóniát és békét teremt szemlélőjükben is. A szentély festése is különleges, mintha függönyt festettek volna a falra. Ez a díszítés emlékeztet a hajdani uradalmi házak, kastélyok falaira aggatott, keleti mintázatú szőnyegekre, amelyek ékei voltak a háznak. Hajdan az itt élők széppé, otthonossá akarták tenni Isten házát, ezért festették fel templomuk falára ezt a szőnyeg motívumot.

A templom szentélyében a kora gótikára jellemző bordás, keresztboltozatú mennyezet alatt, a lőrés alakú ablakok körül későbbi, a 14. századból való freskók láthatók. Teljesen más hangulatot idéznek. Komolyságot, méltóságot sugároznak, ezek a már-már olasz mesterek színvonalán megfestett, kidolgozott falképek. A szentély ablakának belsejében Alexandriai Szent Katalin és Szent Dorottya látható. Fölöttük, mint egy az egészet megkoronázó jelleggel, a sírba tett Krisztus ábrázolása látható. A reformáció után, mivel nem tűrték meg az ablakos falképeket, rávakoltak a freskókra. Itt azonban nem verték le a korábbi vakolatot és a falképeken látható szentek arcát ábrázoló részeket. Ennek köszönhető, hogy az országban egyedülálló, különleges szépségű freskók épségben megmaradtak. Az új vakolatra életfás, növényindás, tulipán és szív motívumos mintákat festettek. Ezeket láthatjuk tökéletesen helyreállítva a szentély és a hajó felső részében. A kifestés dátuma is olvasható: 1642. július 9.

A csarodai templom mennyezete és a bútorzata a barokk kor remeke. 1777-ben készült el a szép, csigás szószékkorona a templom deszkamennyezete, és a festett padok.

Forrás: http://www.csaroda.hu