Túristvándi - látnivalók

Túristvándi egyik főnevezetessége a ma már országszerte ismert, sok bel-és külföldi látogatót vonzó vízimalom. Arról a malomról, melyet a Váradi Regestrum említ az 1181-i határjárás alkalmából, nem állapítható meg, hogy vízimalom lett volna, csak a molnár nevét, Eleus /Illés/ tudjuk. Lehetett száraz, kerengő malom, de lehetett vízimalom is. Mindenesetre fontos szerepet tölthetett be, hogy a vagyontárgyak közé felvették. A Kende levéltári anyag 1315-ből már vízimalmot említ. Ha már említette, akkor az is való, hogy nem 1315-ben építették, hanem előbb, mert bár faanyag bőven volt a Túr mindkét partján elterülő hatalmas erdőségben, mégis egy vízimalmot egy év alatt felépíteni nem lehetett.

A helyét is csak következtetéssel lehet megállapítani s ez alapon mondhatjuk, hogy ott lehetett, ahol a jelenlegi is van: a fülesdi, kömörői, túristvándi országút találkozási pontjában, 60 méterre az úttól. De erre utal az is, hogy közel volt hozzá az uradalom központja, 4-500 méterre.

Ezután 1344-ben találkozunk ismét a vízimalom megemlítésével. Kölcsi Máté I. Károly királlyal hűtlenségbe esvén, birtokait a király elvonta; Máté fia Dénes s annak öt fia I. Károly, majd I. /Nagy/ Lajos királlyal is folytatta a visszaszerzési pert, mely utoljára is azzal végződött, hogy I. Lajos király 1344 július 4-én, Péter-Pál napja után következő vasárnap, a Nyárád vize mellett kelt okiratában lemondott az ispánság területén levő Kölcsei birtokról s Dénes fiait s annak fiait és leszármazottait megerősíti a monostor kegyuras ágában és birtokaiban. Ezt azzal is kiérdemelték, hogy 1342-43 telén a király oldalán harcoltak a IV. /kun/ László által Máramarosba telepített, de hűtlenségbe esett s az országból kizavart Bogdán vajda ellen. Ez időtől fogva a vízimalom, mint jól jövedelmező vagyontárgy szerepelt.

Kölcsi Dénes halála után a Kölcsei család osztozkodásakor a vízimalom, az istvándi birtokrésszel együtt, az 5 fiú közül Miklósnak jutott. Valószínű, hogy a jelenlegi helyén, hasonló állapotban.

Istvándi 1418-ig egészen a Kölcsei nemzetségé volt, de a birtok fokozatosan apadt. Az 1481-ben még meglevő birtokaikat véglegesen eladták a Perényieknek, kiknek birtoka még azzal is szaporodott, hogy Erbewezy István királyi személyes istvándii birtokrészét elcserélték dobronyi uradalmukkal.

Kölcsei Dénes 1352-ben született János fiának életében történt, hogy a Kölcsei család, mely Anonimus szerint Ondtól, az Ete atyjától származott, két ágra szakadt, a kölcsei Kölcsei és a kölcsei Kende ágra.

A kölcsei Kende ág egyik leszármazottja, Kende Péter 1515-ben Istvándira birtokrész királyi adománylevelet kapott.

A kölcsei Kölcsei család birtoka 1481-ben véglegesen megszűnt, a kölcsei Kende családé állandóan növekedett. A 2.902 kat. Hold istvándi határ 75%-a volt birtokukban. Utolsó tulajdonosa: Dr. kölcsei Kende György volt 1945 ig. vízimalomról 1846-ban magam olvastam egy magam által találta, 1752-ből származó levelet, melyet Sárközujlakról küldött a család egyik tagja az Istvándiban élő atyjafiának, megköszönvén benne a vízimalomban őrölt „lánglisztet”. Ez azt igazolja, hogy a malom nem 1752-ből származik, mert ilyen méretű és kivitelű vízimalmot egy év alatt megépíteni nem lehet. Keletkezése ezért előbbre teendő. A vízimalom ma is megvan. Átélte az évszázadok viharait, változásait. Egész Európa egyetlen ilyen felépítésű és méretű vízimalma. A három, a vízi lapátokkal együtt 6 méter 20 cm átmérőjű kerekekkel működő alulcsapós vízimalom nyugati oldala a partoldalba van építve, többi része cölöpökön. 1904-ig két kővel, úgynevezett „parasztlisztet” készítettek, egy kővel pedig daráltak. 1904-ben a hátsó keréktengelyre 22-es hengerszéket cseréltek, szereltek fel.1921-ben pedig az első keréktengelyre 20/60-as sima hengert, de ezt is hamarosan 22-es hengerszékre cserélték fel. Dinamót is szereltek fel, a malom és a molnárház világítására, ami 1942-ben még működött. Mellette volt a cölöpökre épített, deszka falu malomműhely, melyben az elkopott alkatrészeket készítették s vágták az elkopott őrlő s daráló köveket. Ettől pár méterrel lefelé a bárói család részére lécekből készített, lerögzített fürdőház. A falu felőli részén pedig a Fluder kapu, az árvizek és nagy vízállás levezetésére.

Ma már csak a malom áll. A legsúlyosabb kárt a második világháború után szenvedte el. Használható vasait leszedegették s már már összedőlés fenyegette. 1958-59-ben, a Túristvándi református templom állagmegóvási ügye intézésekor tizenegy esetben személyesen hívtam fel rá az Országos Műemlék Felügyelőség figyelmét, fényképekkel igazolva állapotát s kiváló értékét. 1969 nyarán is végül Császár László O.M.F. mérnöke kérésemre velem együtt tekintette meg. 1963 és 1977-ben felújították működőképes állapotra. Tetőzetét paláról, az 1890. év előtti zsindely tetőzetre állították vissza.

A Kende féle vízimalmon kívül volt még egy másik is, az úgynevezett belső, vagy szigeti malom, mely a XVIII. században készült, bár a szájhagyomány régebbinek tartotta, mint a bárói malmot. Ez a fehérgyarmati lakos Rátz család, Margit nevű leánya, férjezett magyarádi Boross Lajosné tulajdona volt. Ennem a Rátz családnak az őse, Rátz Miklós 1544-ben kapott királyi adománya levéllel részt vett Istvándi határában. Ez a malom is három kővel működött s az 1910-es évek vége felé bontották le. Ebben közrejátszott a nagyobb tekintéllyel bíró Kende Zsigmond báró, felsőházi tag is.

1995 és 1998 között a Kincstári Vagyoni Igazgatóság felújította, a malom szerkezete így működésre, őrlésre alkalmas ma is.

Az épületben a vízimalom történetét, működését elmesélő kiállítás is megtekinthető.

Rókás legelő - Túristvándi

Túristvándi határának egyik érdekessége. Kis település volt, a mai úgynevezett Rókáson a Tiszakóród –Kölcse útelágazás felé vezető országút mentén, a ma legelőként használt öreg tölgy és vadkörtefás területen.

A XIII. században keletkezett. A név a ravasz szó képzős származéka. A régi magyar nyelvben használt „d” kicsinyítő képzőt figyelembe véve; „Ravaszka”. Hatalmas erdőség között feküdt kevés szántófölddel.

Az erdő csalitos-bokros területén sok volt a róka. Ettől ered a „rókás” elnevezés. A Fülpösi család birtoka volt, de a XV. században már nem voltak lakói és említése sem fordul elő, mint meglévő település. E területet a Kende család 1411-ben szerezte meg a Kölcsei család elől.

Őrhalom - Túristvándi

A Túristvándiból Tiszakóród –Kölcse felé vezető országút két oldalán elterülő Rókás nevezetű legelő jobb oldalának közepén, az országúttól 17 méterre van. Eredetileg négy őrhalom volt. Kettő a Kende család volt birtokán, kettő a Kölcsei községhez tartozó részen. Ezek közül már csak egy van meg. Az Őrhalom domb átmérője 23 méter, magassága 1 méter 10 centiméter. 1932-ben nyolc tölgyfa volt körülötte. Olyan szájhagyomány is volt róla, hogy az „aradi tizenhárom” emlékezetére, 13 tölgyfát ültetett köré az egyik hazafias Kende. Ezt a fák kora sem igazolja. Rendeltetéséről eltérő szájhagyományok vannak. Egyik szerint az 1848-49 elesett katonákat temették oda. Másik szerint a Rákóczi szabadságharc idején elesetteket. Ez utóbbit is az öreg Nyiri Istvántól hallottam.

Az 1950-60-as évek közepe táján, a Nemzeti Múzeum rendelkezése folytán végzett ásatás egyiket sem igazolta. Végignéztem az ásatást. Csak egy jobb lábfej nélküli csontvázat s cserépdarabokat találtak. Sokkal inkább megfelelő az a szájhagyomány, amit a ma is élő idős Király Lajos vall, hogy a Rákóczi szabadságharc idején, a négy őrhalom katonai megfigyelő pont volt. A Rókás végétől, nevezetesen a Túristvándi-Tiszakóród-Kölcse útelágazódástól Tiszakóród felé 6-800 méterre van a szatmárcsekei határhoz tartozó Deje, régi Tisza meder. Abban az időben itt folyt a parttalan Tisza, melynek sekélyen elterülő vizét a szabadságharc idején gázlóul használtak. A sűrű erdő takarta az Őrhalmokat. Itt kelt át Rákóczi seregének egyik egysége. 1703-ban Istvándihoz közel is csata zajlott le, / énekes Nyiri István 1936./ mely alkalommal a templomot is találat érte és megsemmisítette a szentségtartó helyét s a falba épített főúri széket.